Passzív befektetések / ETF-ek

Stratégiák félvezetőipari kitettséghez

Passzív befektetések / ETF-ek (7)

Ebben a videóban a chipszektorra (semiconductors) fókuszálva sorra vesszük, milyen mögöttes hajtóerők állnak az iparág mögött, illetve rávilágítunk a tematikus és szektorspecifikus ETF-ek közötti különbségre is. Megmutatjuk a félvezetőpiac iparági térképét és a számunkra érdekes egyedi cégeket is, illetve az is kiderül, mekkora átfedés van egy tipikus félvezetőipari ETF és a NASDAQ-100 között, valamint milyen fundamentális hajtóerők állnak a kiemelkedő múltbeli hozamok mögött. Végezetül, szokásunkhoz híven arra is fény derül, milyen szerepet szánnánk ennek az szektornak a passzív lábunkon belül.

A tartalom megtekintése csak előfizetéssel lehetséges.
Regisztrálj és várunk vissza 😉

Mindent a Morningstar Wide Moat ETF-ekről

Passzív befektetések / ETF-ek (7)

Ennek a videónak az apropóját az adta, hogy 2024-ben végre UCITS formában is elérhetővé vált a méltán híres Morningstar US Wide Moat ETF, amely mögött álló index régre visszanyúló, konzisztens piacverő teljesítményt tudott felmutatni. Szó lesz arról, hogy miért ezt a variánst részesítjük előnyben a többi alternatívához képest, és bemutatjuk a mögöttes index kiválasztási rendszerét is. Az előnyök és a hátrányok mellett arra is kitérünk, hogy milyen szerepet szánnánk ennek az ETF-nek a passzív lábunkban.

A tartalom megtekintése csak előfizetéssel lehetséges.
Regisztrálj és várunk vissza 😉

„Lusta” osztalékportfólió – A Schwab U.S. Dividend Equity ETF

Passzív befektetések / ETF-ek (7)

Ebben a videóban a passzív osztalék fókuszú befektetési irányzat egyik legnépszerűbb ETF-jét, a Schwab U.S. Dividend Equity ETF-et járjuk körül, különös tekintettel arra, hogy milyen paraméterek mentén érdemel méltán kiemelt helyet a versenytársai között. Bemutatjuk az ETF alapjául szolgáló index sajátosságait és a mögöttes kiválasztási algoritmust is, valamint szó esik a szokásos benchmarkokkal való fundamentális összehasonlításról a Q-G-V, azaz minőségi-növekedési-értékeltségi keretrendszer mentén. Arra is kitérünk, hogy milyen módon juthatunk hozzá az SCHD-hoz magyar ügyfélként, annak ellenére, hogy sajnos nem létezik UCITS alternatívája.

(A videóban elhangzottakhoz képest apró módosítás, hogy elméletileg TBSZ-en is működhet az opciós stratégia, mivel az USA értékpapírokkal való kereskedés továbbra is ellenőrzött tőkepiaci ügyletnek minősül.)

A tartalom megtekintése csak előfizetéssel lehetséges.
Regisztrálj és várunk vissza 😉

NASDAQ-100 – Piacverő teljesítmény és ami mögötte van

Passzív befektetések / ETF-ek (7)

Sokan a NASDAQ-100 indexet még mindig az ezredforduló dotcom lufijával azonosítják, és emiatt elkönyvelik túlértékelt, bevételt is alig termelő tech startupok gyűjteményének. Megmutatjuk, hogy ma már messze nem ez a helyzet, és az S&P 500-at komolyan felülmúló évtizedes teljesítményének oka sokkal inkább az index alkotóelemeinek fundamentumaiban keresendő. Mutatunk egy értékes ETF összehasonlító eszközt is, és arra is fény derül, hogy milyen formabontó alternatívát lehet kikeverni a klasszikus „target date fund”-okkal szemben, ha egy NASDAQ-100 ETF-et szeretnénk kombinálni egy defenzívebb karakterisztikájú másik instrumentummal.

A tartalom megtekintése csak előfizetéssel lehetséges.
Regisztrálj és várunk vissza 😉

Csak vedd tovább!

Befektetési pszichológia (6) Passzív befektetések / ETF-ek (7)

Ebben a videóban elhoztuk Neked Nick Maggiulli „Just Keep Buying” című könyvének legfontosabb tanulságait, ami bár elsőre egy könnyed nyári olvasmánynak tűnhet, életre szóló tanulságokkal szolgálhat. A könyv lényege dióhéjban, hogy találd meg azt a termelő eszközt és befektetési irányzatot, ami mellett ki tudsz tartani, és konzisztensen, hónapról hónapra „Csak vedd tovább”! A szerző kiemelkedő alapossággal és rengeteg historikus adattal alátámasztva mutatja meg, hogy miért áll mindenek felett a részvény eszközosztály (bármelyik ország piacáról is legyen szó), miért nem kell félni a volatilitástól (vagyis a részvényárak ingadozásától), és érdemes-e kísérletezni a piaci időzítéssel. Emellett olyan általános kérdésekre is kitér, mint hogy milyen reális hozamkilátásra lehet számítani ingatlanok esetén, hogyan érdemes elkerülni az életszínvonal felfújódását, vagy éppen miként lehet kezelni a költéssel kapcsolatos bűntudatot.

A tartalom megtekintése csak előfizetéssel lehetséges.
Regisztrálj és várunk vissza 😉

Időtlen leckék a pénz pszichológiájáról

Befektetési pszichológia (6) Mi ajánljuk - A befektetési filozófiánk alapjai (19) Passzív befektetések / ETF-ek (7)

Fejest ugrunk Morgan Housel: „A pénz pszichológiája” című könyvébe, amely a pénz, a vagyon és a befektetések pszichológiai aspektusának legfontosabb, de gyakran legkevésbé kézenfekvő vonásait mutatja be. Olyan témákat érintünk, mint a viselkedési formák szerepe a hosszú távú pénzügyi sikereink szempontjából, hogyan kezeljük a részvénypiacon tapasztalható volatilitást, vagy éppen a megtakarítási rátánkat a befektetési karrierünk során. Szemfelnyitó példák szerepelnek a könyvben a kamatos kamat hatásáról és az úgynevezett „szárnyesemények” jelentőségéről is, valamint segíthet tisztázni magadban, mit is jelent számodra a vagyon fogalma és mi az igazi motivációd. Egy szó mint száz: rengeteg értékes gondolatot tartalmaz ez a kiváló könyv, és mi elhoztuk Nektek a legérdekesebb pontokat, természetesen a saját tapasztalatainkkal kiegészítve.

A tartalom megtekintése csak előfizetéssel lehetséges.
Regisztrálj és várunk vissza 😉

A számunkra legérdekesebb ETF-ek

Passzív befektetések / ETF-ek (7)

Ebben az anyagban megmutatjuk Neked, mi hogyan képzeljük el a portfóliónk passzív „lábát”. A videóból megtudhatod, mit is jelent magyar kisbefektetőként a UCITS irányelv, illetve milyen struktúrában kell adózni az ETF-ek után. Megmutatunk passzív, indexkövető ETF-eket, amelyek számunkra leginkább felmerültek opcióként, valamint kicsit belemélyedünk a faktor-alapú befektetések világába is. Historikus adatok alapján rávilágítunk a legfontosabb faktorokra, amelyek a túlteljesítés zálogai lehetnek, majd ezek mentén megmutatjuk, hogy melyik az a 4 konkrét UCITS alapú ETF, amelyeket mi is megfontolnánk a portfóliónk aktívan kezelt része mellett.

Dávid plusz könyvajánlása:

A tartalom megtekintése csak előfizetéssel lehetséges.
Regisztrálj és várunk vissza 😉

Ezen az oldalon sütiket (cookie) használunk.

Ezeket a sütiket a Te gépeden tárolja a rendszer abból a célból, hogy a weboldal jobb felhasználói élményt nyújtson. Bővebb információért kérjük olvasd el az Adatkezelési tájékoztatót.